Az Istentiszteletről

Kevés szó esett eddig az istentisztelet fontosságáról, pedig a Szentírás szerint, az egyik legfontosabb velejárója keresztényi életünknek. Ami újra előhozta ezt a témát az elmúlt vasárnapi igehirdetésben, az az a jelenség, amit akkor tapasztaltunk meg, amikor még híre- hamva sem volt ennek a világjárványnak. Tavaly nyáron, szinte minden vasárnapi alkalmunkon voltak vendégeink a legkülönbözőbb országokból. Ők mind Krisztus Egyháza gyülekezeteinek tagjai valahol a világban, és több ezer kilométeres turistaútjaikat szakították meg arra az időre, amíg az interneten megkeresve a címünket, eljöttek hozzánk. Fontosnak tartották ugyanis, hogy eleget tegyenek a Teremtőnk kérésének. Így aztán velünk töltötték szeretetvendégségünket. Meghatóan, hitépítő és felemelő érzés volt látni az őszinte, Krisztusban való hit erejének megnyilvánulását. Ezek a testvéreink az Úrban, akik szűkre szabott szabadságidejüket töltötték itt, nem feledkeztek meg Isten újszövetségi elvárás rendjéről, és fontosnak tartották, hogy részük legyen az istentiszteletben. Számunkra is példaértékű a Krisztushoz való ragaszkodás ilyetén kifejezése. Vendégeink példáján keresztül mi is újra szembesülhetünk avval a ténnyel, hogy a Teremtőnk irántunk való kérései, parancsolatok. Nem alternatív lehetőségek, amelyek választhatók, vagy tetszés szerint módosíthatók. Ugyanis Isten törvényeivel szembe menni, azokat módosítani, figyelmen kívül hagyni, kimeríti a bűn fogalmát. Egyértelmű a számunkra, hogy ezek a vendégeink, amikor eleget tettek a Bibliából megismert istentiszteleti rendnek, éppen Isten törvényeit tartják tiszteletben, elkerülve ezzel a törvényszegés bűnét. A Teremtőnk és Jézus Krisztus iránti szeretetüket és nagyrabecsülésünket fejezték ki ezzel. Ezért jöttek el, és nem valami, emberi produktum keltette érzelmi túlfűtöttség megélése miatt. Ezek nagyon is tudatos döntések a részükről, amik gondos tervezést, és őszinte, szívből jövő áldozatot kívántak. És mégis. Azt hiszem megértették azt az egyszerű és nagyon fontos tényt, hogy Isten kérései és parancsolatai értünk születtek, és nem ellenünk. A mi lelkünk épülését, hittünk erősödését szolgálják. Az irántunk érzett szeretetén alapulnak, és az üdvösségünk visszaszerzésének lehetőségéről szólnak.

Sokan úgy gondolhatják a hitetlenség világában, hogy ők azért nem vállalnák Krisztus követését, mert olyasmiket kér tőlünk Isten az Újszövetségben, amit lehetetlenség teljesíteni. De így van-e ez? Nos, Jézus Krisztus ezt máshogy látja, és így beszél erről:

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” (Máté 11. fej. 28-30. versek)

Persze, lesznek elvárások, amiket követnünk kell, méghozzá a saját érdekünkben pontosan. De ha Isten Fia ezt állítja róla, amit itt olvastunk, bátran hihetünk neki. Ha valaki, ő tudja, mit beszél. Mint tudjuk, ilyen elvárások az Isten családjába való bekerülésről is vannak. Emlékszünk még ugye az öt fontos parancsolatra; Az igeismeret, az Istenben való hit, Jézus Krisztus Isten Fia ként való megvallása, a megtért élet felvállalása, és a bűneink bocsánatára való bemerítkezés, Jézus Krisztus nevében. (Apostolok cselekedetei 2. fej. 38. 41. és 47. versek)

Ugyanígy vannak parancsolatok a gyülekezeti istentisztelet rendjében is, legyen az a világ bármely pontján, Krisztus Egyháza gyülekezetében. Így a vendégeink teljesen otthon érezhették magukat. Ami azonban ennél sokkal fontosabb, az elvárt liturgia, egybeesik a Teremtőnk elvárásával és az istentisztelet- részéről való- elfogadásával. Ugyanis ezek, Istenünk kérései, amik helyett nem lehet emberi kitalációkat a liturgiába illeszteni és követni. Még akkor sem, ha azok szimpatikusnak tűnő „újdonságokat” tartalmaznak. Ha nem látunk rá példát a Szentírásban, akkor messzire kerüljük el azokat, mert Isten örök bölcsességét és előrelátását vonjuk evvel kétségbe.

Mert miket kér tőlünk az Úr a Szentírásban?

1. Vasárnap tartsuk meg az istentiszteletet:

„A hét első napján (vasárnap a zsidó naptár szerint) pedig, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, Pál prédikált nekik, és mivel másnap már el akart utazni, a tanítást egészen éjfélig meghosszabbította.” (Apostolok cselekedetei 20. fej. 7. vers)

Ezt a kereszténység alapját képező feltámadásra való megemlékezés is alátámasztja, ami szintén vasárnapra, a hét első napjára esett. Szimbolikusan, ettől is új az Újszövetség.

2. Istent dicsőítő és hálaadó énekekkel, imákkal fejezzük ki iránta érzett szeretetünket és tiszteletünket, az összejöveteli alkalmon:

„mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.” (Efézus 5. fej. 19-20. versek)

3. Imádkozzunk közösen az alkalmakon, az emberekért, az evangéliumért, Isten áldásaiért, és köszönetet mindenért, amit tőle kapunk:

„Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.” (Apostolok cselekedetei 2. fej. 42. vers)

„És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember, buzgó könyörgésének.” (Jakab 5. fej. 15-16. versek)

4. Az Isten Igéjét tanuljuk közösen:

„Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét.” (2. Timóteus 2. fej. 15. vers, és a feljebb már említett Apostolok cselekedetei 2. fej. 42. vers)

Igeismeretünk erősítése, alapvető keresztényi életünk hit erősítésében, a lelkünk táplálásában.

5. Az Úrvacsorai megemlékezés parancsolata Jézus kérése szerint, aminek minden összejöveteli alkalommal be kell következnie:

„Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: ”E pohár amaz újszövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.” Mert valamennyiszer eszitek-e kenyeret, és isszátok-e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön. (1. Korinthus 11. fej. 23-26.)

6. Az adakozás Istenért, és az ő családjáért:

„Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti az Isten”. (2. Korinthus 9. fej. 7. vers)

Láthatjuk, hogy az istentiszteleti összejövetel rendjéről a Szentírás egyértelműen rendelkezik, mert minden pontjának szerepe és funkciója van az isteni bölcsesség szerint. Ehhez hozzátenni, vagy elvenni belőle, emberi elképzelés szerint megváltoztatni, oktalan magabízás, és tiszteletlen szembefordulás, a Teremtőnk parancsolataival.
Ez nem más, mint tökéletes lényének megkérdőjelezése.

De mi van akkor, ha szükségből, vagy emberi hibából, efféle bűnt követünk el, mert az élet bizony produkálhat ilyen helyzetet. Lásd vírus helyzet. A Teremtőnk erre is mutat megoldást, hiszen jót akar nekünk. Tegyünk meg, minden tőlünk telhetőt kérései betartásáért. Ha pedig valami megakadályoz, bennünket ebben, ne felejtsük el a bocsánatát kérni. Ugyanígy őszinte megbánásunkról biztosítani, és arról is, hogy az életünket igyekszünk a továbbiakban úgy szervezni, hogy a fontossági sorrend neki tetsző legyen. Isten a szívünkbe lát és megbocsájtja bűnünket. Isten családjában, így Krisztus Egyháza gyülekezeteiben is gondot, fordítunk erre.

Amikor az istentiszteleti részvételünk fontosságát megítéljük, jusson eszünkbe vendégeink példaadó magatartása. Ebben a pandémiás helyzetben sem árt újra gondolni a Teremtőnk elvárásait családtagjaival szemben

A felhasznált igeversek a következők voltak:

Máté 11; 27-30. versek,

Ap. csel. 2; 38. 41.,47. versek,

Ap. csel. 20; 7. vers,

Efézus 5; 19-20. versek,

Ap. csel. 2; 42. vers,

Jakab 5; 15-16. versek,

2. Timóteus 2; 15. vers,

1. Korinthus 11; 23-26. versek,

2. Korinthus 9; 6-15. versek,

Máté 18; 20. vers,

2. Korinthus 5; 14-15. versek.