Miért is vagyunk ma itt? Miért van, és miről szól az istentisztelet?
A kérdés azért is indokolt, mert az ember hajlamos, a rendszeresen ismétlődő összejöveteleken, átsiklani az eredeti célokon, módosítani azokon, és eltérni az összejövetelek eredeti tartalmi, és formai jegyeitől. A keresztény világban számos példát láthatunk erre. Persze lehetnek objektív körülmények, amik eltéréseket okozhatnak a megvalósításban, mint amit járvány idején megtapasztalhattunk, de Isten elvárásainak mégis, legjobb tudásunk szerint, kell megvalósulnia.
Az istentisztelet esetében, ez annál is inkább fontos kérdés, mert, ahogy az a nevében is benne van, elsősorban, Isten tiszteletére, hozzávaló szeretet viszonyunk kifejezésére jövünk össze, és nem a saját szórakoztatásunkra. A Teremtőnk pedig, ismerve emberi hibáinkat, a bibliai üzenetben azt is megosztja velünk, hogy iránta való tiszteletünket, milyen módon rójuk le. Tisztázza a Teremtő és a teremtmény szeretet viszonyát. Mi az, ami számára elfogadható, kedves, és egyben építi a hitünket is. Felkészít bennünket ez által is, az üdvösség kegyelmi áldásaira.
Erre utalnak a Biblia ó és újszövetségi igéi, amelyek Isten előtti meghajlást, a tiszteletteljes alázat kifejezéséről szólnak. Számos helyen találkozhatunk a tisztelet ilyetén megnyilvánulásával a Szentírásban:
„Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más! Magamra esküdtem, igazság jött ki a számon, szavam megmásíthatatlan: Előttem hajol meg minden térd, rám esküszik minden nyelv,” (Ézsaiás 45. fej. 22-23. versek. 694. old.))
Tudjuk, azt is, hogy az újszövetségben Jézus Krisztust, Isten egyszülött, és teljhatalommal felruházott Fiát, ugyanaz a tisztelet illeti meg, mint az Atyát:
„Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Filippi 2. fej. 9-11. versek. 224. old.)
A Biblia használja az „istenfélelem” kifejezést is, mint az Isten tiszteletének legmagasabb rendű formáját. Ez kifejezi Teremtőnk, teremtőképességéből adódó természetfeletti valóságának elismerését, de semmiképpen nem jelentheti a félelemkeltés pejoratív értelmét. Ezt Isten irántunk érzett féltő szeretete, és szabad akaratunk elismerése, teljességgel kizárja.
„A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” (1. János 4. fej. 18-19. versek. 271. old.)
Az igazi szeretet csak Istentől tanulható meg a Bibliából. Ez a méltatlanok (bűnösök) iránt is megnyilvánuló önzetlen, (agapé) feltétel nélküli, szeretet. Isten így szeret bennünket, és ez az, ami boldogságunk alapja lehet. Ezt meghálálnunk csak viszont szeretetünkkel tudjuk, amit kérése szerint, a parancsolatainak megtartásával fejezhetünk ki.
Ennek egyik megnyilvánulási formája az istentisztelet gyülekezeti alkalmán való részvétel is, az Ő igénye, és nem a mi elképzeléseink szerint. Vizsgáljuk meg tehát, mit kér tőlünk az Atya, hogy megtegyük, az istentisztelet során.
1.Először is tudnunk kell, hogy az Ige egyértelműen rendelkezik, az istentisztelet megtartásának heti rendszerességéről és a megtartás napjáról. Az Úr egyházában példát láthatunk, a minden vasárnapi, a zsidó naptár szerinti, összejöveteli alkalomra:
„A hét első napján pedig, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, Pál prédikált nekik,” (Apostolok cselekedetei 20. fej. 7. verse. 159. old.)
A hét első napja az akkori naptár szerint a vasárnap. Semmi sem indokolja, hogy máskor tartsunk istentiszteletet. Arról nem is beszélve, hogy a kereszténység létrejöttének Krisztus feltámadása az alapja, ami szintén vasárnap történt. Így ezt az úrvacsorai megemlékezés is indokolja.
2. Az Isten szerinti liturgia fontos része az imádkozás, hálaadással. Erről olvashatunk az első thesszalonikai levélben:
„Mindenkor örüljetek, szüntelenül (rendszeresen) imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1. Thesszalonika 5. fej. 16-17. versek. 233. old.)
3. Az istentiszteleti alkalmakon való dicsőítő éneklés, szintén fontos része a Teremtőnk kéréseinek. Erről is meggyőződhetünk az Efezusi levélben:
„mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket, és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.” (Efezus 5. fej. 18-20. versek. 221. old.)
Krisztus Egyháza Gyülekezeteiben, énekeinkhez nem használunk hangszereket, mert erre istentiszteleten nem mutat példát nekünk sehol az Ige. Az Istennek szánt, dicsőítő ének is ima, ami a szívből jön, és nem igényel zenei kíséretet. Csak elvonja róla a figyelmet. Erre mutat példát Pál apostol:
„Hogyan is van tehát ez a dolog? Imádkozom lélekkel, de imádkozom értelemmel is, dicséretet éneklek lélekkel, de dicséretet éneklek értelemmel is.” (1.Korinthus 14. fej. 15. vers. 199. old.)
(Egyébként csak Kr. u. 670-től vezették be a hangszeres kíséretet bizonyos felekezeteknél, az apostoli gyülekezetek nagy tiltakozása ellenére.)
4. Az igetanítás, ugyancsak fontos és szerves része kell, hogy legyen az istentiszteletnek. Ha nem ismerjük az Igét, Isten nekünk szánt üzenetét, akkor mit követünk, mi mellett foglalunk állást, mi táplálja és erősíti a hitünket? Pál apostol, a Római levélben és a 2. Timóteusnak írott levelében, így tanítja Krisztus követőit:
„A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.” (Róma 10. fej. 17. vers, 161. old.)
„Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.” (Apostolok cselekedetei 2. fej. 42. vers. 136. old.)
„hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással. Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak.” (2. Timóteus 4. fej. 2-4. versek. 242. old.)
A hitünk növekedésében tehát az ige ismeret elengedhetetlenül fontos, mint az ehhez az istentiszteletben, vagy utóbb, kapcsolódó Bibliaóra, is.
5. A liturgiának szerves része még, az ige tanítást követő, úrvacsorai megemlékezés, amely az egyetlen elhangzó kérés és valódi vallási ünnepre való felszólítás, az Újszövetségben:
„Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz újszövetség, az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek-e kenyeret, és isszátok-e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön.” (1.Korinthus 11. fej. 25-26. versek. 196. old.)
6. Az istentiszteleti alkalom fontos része még ezeken kívül, az adakozás isteni elvárása. Mégpedig, a szerint, ahogyan azt az Úr kéri tőlünk Igéjében.
„Te, pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád, pedig aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.” (Máté 6. fej. 3-4. versek. 8. old.)
„Ami a szentek javára folyó gyűjtést illeti, ti is úgy cselekedjetek, ahogyan azt a Galíciai gyülekezetnek rendeltem. A hét első napján mindegyikőtök tegye félre és gyűjtse össze azt, ami telik tőle, nehogy akkor történjék a gyűjtés, amikor odamegyek.” (1. Korinthus 16. fej. 1-2. versek. 201. old.)
„Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti az Isten”. Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre.” (2. Korinthus 9. fej. 6-8. versek. 209. old.)
Ezek nem alternatív lehetőségek, hanem isteni elvárások. Krisztus Egyházában, nem győzzük hangsúlyozni, hogy se el ne vegyünk, se hozzá ne adjunk Isten kéréséhez. A Bibliában, Isten több helyen, újra és újra, figyelmeztet erre bennünket.
Isten iránti szeretetünket pontosan abban tudjuk kifejezni, azon túl, hogy ezt kéri is tőlünk, ha megtartjuk parancsolatait, és nem vonjuk kétségbe gondolatai és kérései tökéletességét, isteni lényének bölcs felsőbbrendűségét. Ezek ugyanis értünk és nem ellenünk születtek. Ahol ezt megtették az ó és újszövetségi példákban, súlyos, halálukat követelő, következményekkel szembesülhettek a vétkesek. Mi ne tegyük, akárki kéri is tőlünk.
A felhasznált igeversek a következők voltak:
Ézsaiás 45; 23. vers,
Filippi 2; 9-11. versek,
1. János 4; 18-19. versek,
Ap. csel. 20; 7. vers,
1. Thesszalonika 5; 16-17. versek,
Efezus 5; 18-20. versek,
1. Korinthus 14; 15. vers,
Róma 10; 17. vers,
2. Timóteus 4; 2-4. versek,
1. Korinthus 11; 25-26. versek,
Máté 6; 3-4.vers,
1. Korinthus 16; 1-2. versek,
2. Korinthus 9; 6-8. versek.