/A legszebb isteni tulajdonság a szeretetből fakadó irgalom, amiből a megváltó kegyelem született./
Mai alkalmunkon az isteni kegyelem kérdésével foglalkozunk. Azért tesszük ezt meg, mert még keresztényi körökben is találkozunk olyan értelmezési problémákkal, amik bizonytalanná tehetnek bennünket ebben a kérdésben. Pedig a Szentírásban a Teremtőnk ezt egyértelműen tisztázta.
Van, ugyanis egy un. kalmárszellemű felfogás, a keresztények között, ami szerint, ha Isten elvárásait, törvényeit magadévá teszed, és megvalósítod az életedben minden parancsolatát, amit az embernek szánt, akkor, mint hű keresztény, kiérdemelted Isten kegyelmét és az üdvösség jogát. Ez a valamit-valamiért felfogás ugyanis több sebből is vérzik.
Először is Isten szemében nincs bűn nélküli, tökéletes ember, mert velünk szemben ő a bűn minden fajtáját és káros következményét ismeri. Hiszen tudjuk az Igéből, hogy:
„Nincsen igaz ember egy sem, nincs, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincs, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.” (Róma 3. fej. 10-12. versek, 173. old.)
„Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztus Jézusba való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Jézus Krisztus által. Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa.” (Róma 3. fej. 22-25. versek, 174. old.)
Másodszor pedig, Isten láthatóan szigorúbban ítéli meg a bűnt, mint az ember. Látta, az idők múlásával, teremtményeinek a reménytelen bűnbe süllyedését, és mivel a bűntől való megszabadulás, Isten igazsága szerint, csak ártatlan, véres áldozat útján valósulhat meg, így az ember, mint megváltó, kiesett a rostán. Kegyelmének egyedüli jogos megvalósítója, saját Fia, Jézus Krisztus lehetett. Féltő szeretetében odaadta értünk a testvérünket, áldozatul. Ehhez nem szabott feltételt, mert ez egy, minden ember bűnmegváltását fedező, tökéletes áldozat volt. Egyszer és mindenkorra. Ajándékba kaptuk, hogy senki se dicsekedjék. Ezért az embernek semmit sem kellett, megtennie. Így aztán, érdemekkel nem lehet megszerezni, és érdemtelenségekkel elveszíteni. Ez egy szeretetteljes, megelőlegezett bizalom Istentől, ami minden embernek, alanyi jogon jár. Olyan lehetőség ez, amivel élhet bárki, de persze, a szabad akarat okán, el is lehet utasítani. Egy menekülő útvonal az üdvösségbe, amit egy Istennel kötött újszövetség biztosít, örökre.
Hogyan? Kérdezhetné valaki. Isten elvtelenül elnézi mégis a bűnt? Ellentmondáson kaptuk a Szentírást?
„Távol legyen”, ahogy Pál apostol mondaná. Isten, mint mindenben, ebben is tökéleteset alkotott.
A bűneinktől megváltó Krisztus vére, megfizette a kegyelem árát, feltámadása pedig biztosította, az örök érvényét. Az így adható kegyelem által, nem kell azonnali halállal büntetnie teremtményeit, bűneiért, hanem nevelő szándékú elmarasztalásokkal terelgethet bennünket a „megigazítás útján”, az üdvösség felé.
A megszentelődést, mint a lelki tisztulás folyamatát, a bűn felismerését, és a tőle való megszabadulás szándékát, azonban elvárja az Isten Krisztus követőitől. Figyeljük meg, hogyan olvashatunk erről profetikus példaként, már az ószövetségben:
„Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy. Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké. Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk. Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt. Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket. Amilyen irgalmas az apa a fiaihoz, olyan irgalmas az Úr az istenfélőkhöz.” (103. Zsoltár 9-13. versek, 580. old.)
„Bizony javamra vált a nagy keserűség, hiszen megmentettél az enyészet vermétől, és hátad mögé dobtad minden vétkemet.” (Ézsaiás 38. fej. 17. vers, 685. old.)
A kegyelem, mint láthatjuk Isten ingyenes és nem megérdemelt jóindulata, amivel szeretete megnyilvánulásaként, megajándékozta bűnbe süllyedt szeretteit. A kegyelem felszabadító ereje, mindnyájunkat megszabadít a halál fogságából, és megajándékoz az üdvösség lehetőségével. Láthatjuk, hogy a kegyelem „kalmárszellemű”, valamit-valamiért felfogása, nem állja meg a helyét. Amikor ugyanis az újszövetség jézusi elvárásairól olvasunk, és megtért életünkben teremtményi odaszánásunkat és engedelmességünket gyakoroljuk, akkor az, az isteni kegyelem elfogadására adott, hálatelt, keresztényi válaszunkból fakad. Viszontszeretetünk, és hitünk kifejezése ez, az Atya és a Fiú iránt. Soha sem abból fakad, hogy tetteinkkel kiérdemelnénk Isten áldásait. Az egyedül Jézus Krisztus érdeme.
Tudjuk az Igéből, hogy sajnos a kegyelemből a szabad akarat okán ki is lehet esni. Igaz, vétlen bűneinket, amik lehetnek tudatunkon kívüliek és belüliek is, Jézus áldozata elfedi. Erre, a felismerés, az őszinte megbánás, és Isten bocsánata a megoldás. És ne gondoljuk, hogy Istent becsaphatjuk, mert minden gondolatunkat ismeri. Azonban ha valaki tudatosan megtagadja a Szent háromság létét, nem fogadja el a kegyelmi megváltás tervét, és kitartóan szembefordul Isten újszövetségi elvárás rendjével, akkor Isten legnagyobb fájdalmára, lelke elveszik az üdvösség számára. Erre láthatunk példákat az igében:
„Akik törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok a Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestek. Mi ugyanis a lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét.” (Galata levél 5. fej. 4-5. versek. 216. old.)
„Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok; pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát. Viszont, ha még mi magunk, vagy egy menyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!” (Galata levél 1. fej. 6-8. versek, 212. old.)
„De a gyáváknak és hitetleneknek, az utálatosaknak, gyilkosoknak és paráznáknak, a varázslóknak és bálványimádóknak, és minden hazugnak meglesz az osztályrésze a tűzzel és kénnel égő tóban: ez a második halál.” (Jelenések 21. fej. 8. vers, 291. old.
Sajnos ilyen is van. Isten kegyelmét ma is sokan megvetik, így sorsuk szomorúra fordul az ítélet napján. Az Úr kegyelme adjon erőt mindenkinek ahhoz, hogy elkerülje ezt a sorsot. Itt a földi életben, és csak is itt, éppen a kegyelem okán, minden lehetőség a rendelkezésünkre áll, hogy elkerüljük az örök kárhozat útját. Az isteni kegyelem, a teljes Szentírás, a Szent Szellem segítő szándéka, és Krisztus családja, saját gyülekezeteinek összessége az, ami átvihet bennünket Isten örök országába. Csak élnünk kell vele.
A felsorolt igeversek a következők voltak:
Róma 3; 10-12. versek,
Róma 3; 22-25. versek,
103. Zsoltár 9-13. versek,
Ézsaiás 38; 17. vers,
Galata 5; 4-5. versek,
Galata 1; 6-8. versek,
Jelenések 21; 8. vers,