/igehirdetés összefoglaló/
Sokszor előfordul a keresztény életünkben, hogy a világ, amelyben benne élünk befolyásolja az életünket. Sajnos olyan is előfordul, hogy olyasmire akar rávenni minket, amiről utóbb kiderül, hogy szembe visz minket a Teremtőnk kéréseivel, netán törvényeivel. Ahhoz, hogy ne kerüljünk méltatlan helyzetbe, fel kell ismernünk ezeket, és még időben el is kell kerülnünk őket. Ilyen területe életünknek, a tiszteletadás kérdésköre, amely bizony a világ szerint erőteljes amortizációnak van kitéve. Még keresztények is könnyen belesodródnak abba a hibába, hogy a tisztelet megadásának módszerét nem a megfelelő módon gyakorolják. Sajnos, a világ diktálta: „Ahogy nekem jólesik!”- módszere, Isten elvárás-rendjében nem állja meg a helyét. Sőt, azt látjuk a Szentírásban, hogy egyenesen szembe megy azzal.
A keresztények mindennapjaiban ugyanis az egymás iránti tiszteletadás menetrendjében, a Teremtőnk egyértelmű elvárásaival találkozunk az Igében:
„Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek.” (1. Péter levél 2. fej. 17. vers)
Itt a tiszteletadás törvényének univerzális elvárás-rendjével találkozhatunk.
Az egymás iránti tiszteletadás elvárt sorrendjének első helyén pedig, természetesen az Isten iránti tiszteletadás áll. Erről így olvashatunk a Bibliánkban:
„Azután: testi apáink fenyítettek minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk?” (Zsidókhoz írt levél 12. fej. 9. vers)
„Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen.” (1. Timóteus 1. fej. 17. vers)
Jó, ha erre, mint „világító szövétnekre” odafigyelünk, mert az örök életünk múlhat rajta. Az erre figyelmünket felhívó igeversben ezt olvashatjuk:
„A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökre. (1. János levél 2. fej. 17. vers)
Csak azt ne higgyük, hogy keresztényként a tiszteletadás kötelezettségét ezzel letudhatjuk, mint ahogy az a világban szokásos. Ugyanis az Isteni megítélés szerint a világi vezetőink iránti tiszteletadást is megítéli a Teremtőnk. Nem kötelező egyetérteni tetteikkel, kéréseikkel, pláne ha azok Isten törvényeivel szembe mennek, de tiszteletben kell tartanunk a feladatra Isten által kijelölt személyiségüket. Nem ítélkezhetünk felettük, mert az a Teremtőnk dolga. Így panaszunkkal is az „igazságosan ítélőhöz” forduljunk imában. Semmi sem történik a világban Isten tudta nélkül. A megszívlelendő igeversek is erről tanúskodnak:
„Akik iga alatt görnyedő szolgák, a saját uraikat méltassák teljes tiszteletre, hogy az Isten nevét és a tanítást ne káromolják miattuk.” (1. Timóteus 6. fej. 1. vers)
„Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, az az Istentől rendeltetett. Aki tehát ellene szegül a hatalomnak, az az Isten rendelésének áll ellen, akik pedig ellenállnak, azok ítéletet vonnak magukra.”(Római levél 13. fej.1-2 versek)
„Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek pedig a tisztelettel: a tiszteletet.”(Római levél 13. fej. 7. vers)
A tiszteletadási hierarchia harmadik, mégis nagyon fontos területe, a házasságban és a családban élők, egymás iránti tiszteletének, Isten szerint helyes gyakorlata. Miután a házasságot is Isten teremtette, így fontos, hogy elfogadjuk, a hozzá fűzött egymás iránti tisztelet elvárásait is. A férj-feleség kapcsolatban együtt összeadódnak és kiegészítik egymást a különböző jó tulajdonságok, amikkel okosan élve, sokkal hatékonyabbak lehetünk, feladataink megoldásában, mint külön-külön. Fontos megértenünk, hogy ne akarjunk hatalmaskodni a párunk felett, hanem szeretettel megértve a másik helyzetét, oldjuk fel a hatalmi harcokat. A férj-feleség-Isten, hármas szövetség a társadalom leghatékonyabb összetartó ereje, lehet, ha hallgatunk a Teremtőnkre. Nem csoda, ha a tiszteletadás törvényét rájuk is kiterjesztette a Teremtő. Erről így olvashatunk:
„De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.”(Efézusi levél 5. fej. 33. vers)
„Ugyanígy, ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket, felfigyelve istenfélő és tiszta életetekre.”(1. Péter levél 3. fej. 1-2. versek)
„És ugyanígy, ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet, mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba.” (1. Péter levél 3. fej. 7. vers)
Végül a felebarátaink iránti tisztelet gyakorlatának megnyilvánulásában is, egyre nagyobb szerepe kellene, hogy legyen, a tiszteletadás törvényének. Azt látjuk ugyanis a világban, hogy az önzés, és a szeretetlenség, olyan tünetei jelentek meg, mint az egymás iránti türelmetlenség, az arrogancia, a tolerancia teljes hiánya. Folyamatosan romló állapot jelzi a tiszteletadás leépülését. Mit tehetünk ez ellen? Istenünk válaszokat ad nekünk a Szentírásban, amit legalább nekünk keresztényeknek illene követnünk, jó példát adva. Így fogalmaz erről a Teremtőnk elvárásaiban:
„Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást, magatoknál, és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” (Filippi levél 2. fej. 3-4. versek)
„Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Galata levél 5. fej. 14. vers)
Jól látható a bibliai példák sorából, hogy a világ tiszteletadási szokásrendje bizony eléggé eltért a Teremtőnk nekünk szánt, és szeretetteljes működést biztosító elvárásaitól. Pedig Isten segítségével egy élhetőbb világban, és az üdvösség reményében élhetnénk. Az egymás iránti tiszteletadás, értünk megalkotott isteni törvény. Élnünk kellene vele. Talán még nem késő.
A felhasznált igeversek a következők voltak
Zsidó 12; 9. vers,
1. Péter 2; 17. vers,
1. János 2; 17. vers,
1. Timóteus 6; 1-2. versek,
1. Péter 3; 7. vers,
Efezus 5; 21. és 33. versek,
1. Timóteus 1; 17. vers,
Filippi 2; 3-4. versek,
Galate 5; 14. vers.