A ”szent” és a ”megszentelődés” bibliai megítélése.

/igehirdetés összefoglaló/

Vasárnapi istentiszteletünk alkalmán az igehirdetés témája ezúttal a „szent” és a „megszentelődés” fogalmának bibliai megközelítése volt a kitűzött cél. Arra tettünk újabb kísérletet, hogy lehántva a témáról az emberi hozzáadások okozta tévhiteket, fogadjuk el keresztényi módon, a Teremtőnk üzenetében az e kérdésben megfogalmazott akaratát.
Két olyan ószövetségi igeverssorral kezdjük az ismerkedést, amelyekben Isten kijelenti magát, mint szentet, és megemlékezik teremtményéről, az emberről, mint a szentté válás lehetséges kedvezményezettjéről.

„Szólj Izráel fiainak egész közösségéhez, és ezt mond nekik: Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok.”
(3. Mózes könyv 19. fej. 2. vers, 120. old.))

„Szenteljétek oda magatokat, és legyetek szentek, mert én, az Úr, vagyok a ti Istenetek. Tartsátok meg rendelkezéseimet, és teljesítsétek azokat! Én az Úr szentellek meg titeket.”
(3. Mózes könyv 20. fej. 7-8. versek, 121. old)

Az igeversekből egyértelműen kiviláglik, hogy a Teremtőnk kijelenti magát, teremtményeinek. Istennek, Úrnak, és szentnek nevezve saját lényét, és elvárja, hogy az ember teljesítse rendelkezéseit, hogy ez által, mi is megszentelődjünk, Ő általa. A szent szó eredeti tartalma, kiválasztottságot, elkülönítettséget jelent.
Az Isteni lét szentsége, a Szentírás szerint, tökéletességéből, öröklétéből, teremtőképességéből, és az élet alanyi birtoklásából fakad. Ahogy arról a Bibliából e képen tájékozódhatunk:

„Sem apja, sem anyja, sem nemzetsége, sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de miután hasonlóvá lett az Isten Fiához, pap lett mindörökké.” (Zsidó 7. fej. 3. vers, 250. old.)

„aki nem testi parancsolat törvénye szerint lett azzá, hanem örökké való élet ereje szerint.” (Zsidó 7. fej. 16. vers, 250. old.)

„Ő viszont, mivel megmarad örökké, átruházhatatlanul viseli a papságot. Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük.” (Zsidó 7. fej. 24. vers, 250. old.)

„Mert, ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.” (János 5. fej. 26. vers, 110. old.)

Ezért csak az isteni lényekhez szabad imádkoznunk, imádatunkat kifejeznünk, mert különben a bálványimádás bűnébe eshetünk. Ugyanis az Atya és a Fiú, egyedi létéből eredő kiváltságait megtagadva, máshoz fordulunk imádatunkkal, mélyen megbántjuk mennyei Atyánkat. Féltőn szerető Istenünk erre, már a tíz parancsolat első verseiben felhívta a figyelmünket, jelezve annak fontosságát.(2. Mózes 20. fej. 2-5. versek, 77. old.)

Az ember szentsége, az egy másik dolog. Kiválasztottságot, elhivatottságot, elkülönítettséget, és elsősorban a krisztusi minta szerinti, tökéletességre való elszánt törekvést és cselekedetet feltételezi. Ha ez, az Ige szerint, szándékunkban megvalósul, Isten által mi is megszentelődhetünk. Ehhez nincs szükségünk közvetítőre, elég, ha Isten elvárásait teljesítjük. A megszentelődés, Jézus Krisztus bűnmegváltó áldozata okán, minden embernek, szabad akaratából választható, lehetősége.
Isten kegyelme, irántunk érzett szeretetéből fakad, és minden emberre vonatkozik. Az Istenben és Jézus Krisztusban való hit megvallása, a megtért élet keresztényi felvállalása és megcselekvése, valamint az Istennel való újszövetség, bemerítkezéssel való megpecsételése, elég a megszentelődés választott útjához. Ezt azonban, egy életen át, a krisztusi mintához való ragaszkodásnak kell követnie. Isten családjának csak így lehetünk tagjai.

Így olvashatunk erről Pétertől az Apostolok cselekedeteiben:

„Térjetek meg, és merítkezzetek be valamennyien, Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentszellem ajándékát. (Apostolok cselekedetei 2. fej 38. vers, 136. old.)

Pál apostol pedig, így foglalja össze mindezt a számunkra:

„Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. Ő szabadított meg bennünket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata. Ő a láthatatlan Isten képe, az első szülött minden teremtmény közül. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden ő benne áll fenn. Ő a feje a testnek, az egyháznak is, ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. Mert tetszett az egész teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. Titeket is, akik egykor Istentől elidegenedtetek, és ellenséges gondolkozásúak voltatok, gonosz cselekedeteitek miatt, most viszont megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem ” (Kolosséi 1. fej. 12-23. versek, 227. old.)

” Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek, és háza népe Istennek.”
(Efezusi 2. fej. 19. vers, 219. old.)

Péter, apostol, pedig így egészíti ezt ki:

„Mint engedelmes gyermekek, ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek, hanem – mivel ő, a Szent hívott el titeket – magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, úgy, amint meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” (1. Péter 1. fej. 14-16. versek, 262. old.)

„Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által.” (1. Péter 1. fej. 22-23. versek, 262. old.)

De erről beszél Jézus is, főpapi imájában, amikor az Atyához szól:

„Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. Ahogyan engem elküldtél a világba: én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal.” (János 17. fej. 15- 19. versek, 128. old.)

Az emberi „szentek” Isten szerint tehát, a megtért és bemeritkezett emberek, akik odaszánva követik az újszövetségi krisztusi példát, egész földi életükben. Megszentelődésünk, saját akaratunkból és az Isten Szent Szelleme segítségével, az újszövetség alapján történhet. Bárki megteheti. Csak elhatározás kérdése, és senkinek nem kell jóváhagynia. Egyedül Jézus ítéli majd meg az Isten Igéje alapján.

Ez, a szentek és a megszentelődés fogalmának, egyedüli Istentől származó, értelmezési formája!

Ha ezeket a fogalmakat a gyakorlatban is helyesen, a Biblia szerint használjuk, bizton elkerülhetjük azt a gyakori hibát, hogy embereket, szokásokat, rosszabb esetben tárgyakat, indokolatlanul piedesztálra emeljünk, és ezzel imádat tárgyává téve, bálványként kezeljük őket. Óriási hibát követünk el, azzal, ha hozzáteszünk vagy elveszünk a Biblia Igéiből. Isten szemében bűnbe keveredünk, és az üdvösségünket kockáztatjuk, a nyilvánvaló bálványimádattal.

Az igehirdetésben következő igeverseket használtuk fel:

3. Mózes 19; 2. vers,
3. Mózes 20; 7-8. versek,
Zsidó 7; 3. és 16. és 24. versek,
János 5; 26-27.versek,

2. Mózes 20; 2-5. versek,

Apostolok csel. 2; 38. vers,
Kolosséi 1; 12-23. versek,
Efezusi 2; 19-22. versek,
1. Péter 1; 13-16. versek,
János 17; 14-19. versek.