Elmúlt alkalmunk igehirdetése a hagyományokról, a tradíciókról, azok vallási területen betöltött szerepéről szól.
A hagyományok fontosságát meghatározza az a szerep, amit kezdetek óta betölt az emberi társadalmak fennmaradásában, a hasznos szellemi és gyakorlati tapasztalatok továbbélésében és fejlődésében.
Amiért ez témája lehet egy keresztényi vallási csoport igehirdetésében, az az az egyszerű tény, hogy a tradíciók széles és sokszínű változatai között, sajnos nemcsak hasznos, de káros, sőt életveszélyes hagyományok is lehetnek. Persze hosszútávon ezekről általában kiderül, hogyha károsak, mégis sokszor évszázadokig képes mérgezni egy társadalmi csoportot, méltatlan és hátrányos helyzetbe hozva tagjait.
Vallási kérdések tradíciói között különleges fontossággal bír annak a megítélése, hogy az honnan ered?
A hagyományok többsége az élet különböző területein, többnyire az emberektől eredeztethető. Így az magában hordozza a tökéletlenség, és hibázás lehetőségét. A vallási tradíciók azonban a Biblia szerint csak az egy, igaz, tökéletes, és örökéletű, Teremtő Istentől származhatnak. Ő az, aki így jelenti ki magát a Szentírás lapjain:
„Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz. Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító. Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valamelyik idegen isten. Ti vagytok a tanúim, – így szól az Úr – hogy én Isten vagyok. Ezután is csak én leszek! Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg?”(Ézsaiás 43. fej. 10-13. versek, 690. old.)
„Emlékezzetek az ősrégi dolgokra, mert én vagyok az Isten, nincs más. Isten vagyok, nincs hozzám hasonló! Előre megmondtam a jövendőt, és régen a még meg nem történteket. Ezt mondom: Megvalósul tervem, mindent megteszek, ami nekem tetszik.”(Ézsaiás 46. fej. 9-10. versek, 695. old.)
Ugyanis a vallási hagyományok, ha nem követik precízen Isten teremtményei iránti elvárásait, azon az ember élete, adott esetben pedig az örök élete, az üdvössége múlhat.
A két hagyomány forrás, az emberi és isteni közötti különbségre, maga a Teremtőnk hívja fel a figyelmet a Bibliában:
„Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál. Mert, ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi, magot ad a magvetőnek, és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghez viszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” (Ézsaiás 55. fej. 8-11. versek, 704. old.)
Ha jót akarunk magunknak, és biztos alapokra épített tradíciót kívánunk követni, nem cserélhetjük fel a bizonytalan és tökéletlen emberi tudást, az örök érvényű isteni bölcsességgel. Az ószövetségi történetek is már erre hívják fel a figyelmet. Az Istentől eredő és Mózes által lejegyzett „Tóra” (Isten törvénykönyve) pontos követése, biztosította a választott nép jólétét és áldásokkal övezett történetét, Isten ígérete szerint, amíg vezetőik megfogadták az abban leírtakat.
„Amikor Mózes leírta egy könyvben ennek a törvénynek az igéit elejétől a végéig, ezt parancsolta Mózes a lévitáknak, akik az Úr szövetségládáját hordozták: Fogjátok ezt a törvénykönyvet és tegyétek Isteneteknek, az Úrnak szövetség ládája mellé, hogy ott tanúskodjék ellened.”(5. Mózes 31. fej. 24-26. versek, 209. old.)
„Majd fogta a szövetség könyvét és felolvasta a nép előtt. Azok ezt mondták: Engedelmesen megtesszük mindazt, amit az Úr rendelt. Azután fogta Mózes a vért, ráhintette a népre, és ezt mondta: Annak a szövetségnek a vére ez, amelyet az Úr kötött veletek, mindezeknek az igéknek az alapján.”(2. Mózes 24. fej. 7-8. versek, 82. old.)
Az Ószövetség történelmi hitelességű leírásaiban Isten arról tesz bizonyságot, hogy amikor Izrael felkent királyai, a Törvény szigorú betartásával vezették az ország sorsát, Isten, virágzó gazdagságot és jólétet biztosított a választott népének. Amikor pedig magabízó, és a Törvényt figyelmen kívül hagyó királyok kerültek a trónra Izraelben, széthúzás, elszegényedés, háborús vereségek, majd később szétszórattatás, az Isteni áldások teljes hiánya jellemezte sorsuk alakulását. Az Istentől származó tradíciók elhagyása és felcserélése emberi tradíciókra, az bálványimádást, bűnt, és az Istennel kötött szövetség megszegését jelentette. Ez mindig kiváltotta az Úr jogos haragját. Örök érvényű példa ez a későbbi, és a mai korok tanulságára egyaránt!
Ugyanis nincs ez másképpen a messiás Jézus Krisztus közvetítésével kötött, Isteni újszövetségben sem. Az ószövetségi igeversek, arra figyelmeztetnek bennünket, mai keresztényeket, hogy az Istentől származó bibliai igeversek, előrébb valók minden emberi magyarázatnál. A helyes hozzáállás példáiból nézzünk most néhányat:
„Csak a te intelmeidben gyönyörködöm, azok az én tanácsadóim.”(119. Zsoltár 24. vers, 591. old.)
„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá és ő egyengetni fogja ösvényeidet.”(Példabeszédek 3. fej. 5-6. versek, 607. old.)
„Megfontolás őrködik, feletted értelem oltalmaz téged. Megment a helytelen úttól, és az álnokul beszélő embertől.”(Példabeszédek 2. fej. 11-12. versek, 606. old.)
„Megdorgálod az átkozott kevélyeket, akik eltérnek parancsolataidtól.” (119. Zsoltár 21. vers, 591. old.)
Az újszövetségben, amely Jézus Krisztus vérével köttetett meg, és Isten megváltó tervének végső és tökéletes megvalósulása, ugyan ez a helyzet. A Teremtőnktől ajándékba kapott kegyelméért, csak az ő egyszülött Fiának, Jézus Krisztusnak pontos és hű követését tudja elfogadni a keresztény gyermekeitől:
„Még beszélt, amikor, íme, fényes felhő árnyékolta be őket, és hang hallatszott a felhőből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!” (Máté 17. fej. 5. vers, 23. old.)
„Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában.” (Efezusi levél 2. fej. 15-16. versek, 219. old.)
Az elmúlt 2000 esztendő alatt ugyanis bőven rakódtak az újszövetségi elvárásrendre, emberi bölcsességből származó, és az eredetitől eltérő hozzáadások, elvételek. Azután ezek rövid idő alatt, tradícióvá, és így, sajnos elfogadottá, követendő példákká váltak. Annak ellenére is, amilyen büntetéseket Isten, az eltérések miatt, kilátásba helyezett. (Például: az 5. Mózes 17. fej. 18-20., az 5. Mózes 28. fej. 58-69., vagy a Jelenések könyve 22. fej. 18-19. verseiben 292. old.) Ezeket ajánlom figyelmetekbe, nagyon érdemes elolvasni!
Láthatjuk, hogy a ma élő kereszténység vallási hagyományait is, csak Istentől származó alapokra szabad helyeznünk. Jézus Krisztusba vetett hitünket, Istenünk, csak az ő Fia újszövetségi példájának követésével, az abban leírt kéréseinek, és parancsolatainak, pontos betartásával teszi elfogadhatóvá. Minden emberi eredetű, vallási tradíciótól meg kell, hogy szabaduljunk. Ez az a tradíció, ami elvezet bennünket az igazságra és az üdvösségre. Krisztus Egyházának gyülekezeteiben erre nagy hangsúlyt helyezünk. Az eredeti Jézusi tradíciókhoz kell, hogy ragaszkodjunk. Ha nem akarjuk majd azt a mérhetetlenül szomorú, és visszavonhatatlan mondatot hallani Jézus Krisztus második eljövetelekor, hogy:
„És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem ti gonosztevők!”(Máté 7. fej. 23. vers, 10. old.)
A felhasznált igeversek a következők voltak:
Ézsaiás 43; 10-12. versek,
Ézsaiás 46; 9-10. versek,
Ézsaiás 55; 8-11. versek,
5.Mózes 31; 24-27. versek,
2.Mózes 24; 3-4.,7-8. versek,
5.Mózes 17; 18-20. versek,
5.Mózes 28; 58-69. versek,
1.Királyok 2; 1-3. versek,
2.Királyok 22; 13. vers,
119. Zsoltár 18-24. versek,
Példabeszédek 3; 5-6. és 2; 11-12. versek,
Máté 17; 5. vers,
Efezus 2; 15-16. versek,
Máté 7; 21-23. versek.