A húsvét ünnepe a magyar kultúrkörben, egy multifunkcionális ünnep. Ugyanis kiszolgálja a népesség teljeskörű ünnepigényét. Mondhatjuk azt is, hogy 3 az 1-ben.
Ilyenkor a pogányság benne ünnepeli a természet megújulását, az ehhez tartozó termékenység várás kissé babonás elemektől sem mentes, vidám szokásait. Ezek magukba foglalják: a locsolkodásos vendégjárást, a nyulas, hímes tojásos, sonkás, ivós, ajándékozós, szokásváltozatokat, és ezek teljes körű permutációját. Megbolondítva persze egy kissé, és leöntve enyhén, némi vallásossággal, a teljesség kedvéért. Nincs is ezzel nagyobb baj, hiszen a társadalom szerveződésének, az emberek szocializálódásának, ez is egy fajta kulturális megjelenése. A sokszínű társadalom megnyilvánulási formája. Igaz, ez a spirituális katyvaszolás, az üdvösség jövőbeli reményére tekintve, nem túl szerencsés.
Az egy Isten hívők közül a zsidóság ilyenkor, a Páska ünnep, hét napon át tartó szokásrendjével, az egyiptomi szolgaságból való Isten általi kiszabadítás és a kivonulás emlékét ünnepli.
A kereszténység pedig ekkor emlékezik meg Jézus Krisztus Isten Fia, bűnmegváltó áldozatáról, haláláról és a feltámadásáról. Az emberi lélek Teremtőjéhez való visszatalálásának és az üdvösségre jutás megváltásának lehetőségéről. Így ez egy hála és egy örömünnep egyszerre Krisztus követői számára. Nem túlzunk, amikor azt állítjuk, hogy maga a Krisztus feltámadásának a ténye, alapvető fontosságú a kereszténység létrejötte és létjogosultsága szempontjából. Pál apostol, ezt így fogalmazza meg a számunkra:
„Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. (1. Korinthus 15. fej. 16-20. versek, 200. old.)
Pál apostol szavai nem hagynak kétséget bennünk, hogy Isten megváltó tervének kiemelkedő fontosságú tényéről tesz tanúbizonyságot a Szentírás, amikor a Teremtő, próféciákban előre jelzi az eseményt. Majd több száz év elteltével a megvalósulásról is beszámol. A próféciákkal, és azok bekövetkezésével, a Teremtőnk maga hitelesíti, az idődimenzió kizárásának csodájával, az isteni eredet tényét. Nézzünk néhány példát erre:
„Ha majd letelik az időd, és pihenni térsz őseidhez, fölemelem majd utódodat, aki a te véredből származik, és szilárddá teszem az ő királyságát. Ő épít házat nevem tiszteletére, én pedig megerősítem királyi trónját örökre. Atyja leszek, és ő a fiam lesz. Ha bűnt követ el, megfenyítem férfihoz illő bottal és embereknek kijáró csapásokkal. De nem vonom meg tőle szeretetemet, ahogyan megvontam Saultól, akit eltávolítottam előled. Így a te házad és királyságod örökre megmarad, és trónod örökre szilárd lesz.” (2.Sámuel 7. fej. 12-16. versek, 308. old.)
Az előre jelzés rövidtávú próféciái is jelentős figyelmeztetést adnak. Erre mutatnak rá, magának Jézus Krisztusnak az újszövetségi evangéliumokban, 17 alkalommal megismételt, kijelentései, a saját haláláról, és az azt harmadnapra követő feltámadásáról. Egyet olvassunk el ezek közül is, csak a hitelesség kedvéért:
„mert tanítani akarta tanítványait. Arról beszélt nekik, hogy az Emberfia emberek kezébe adatik, megölik, de miután megölték, három nap múlva feltámad.” (Márk 9. fej. 31. vers, 52. old.)
Természetesen Jézus megfeszítésének, halálának és feltámadásának tényeit, az evangéliumok és az újszövetség szerzői hiteltérdemlő leírásaikban pontosan feljegyezték. Így annak bekövetkezte bizonyítást nyert általuk. Nézzünk most egy példát erre is:
„És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobbfelöl, és megrettentek. De az így szólt hozzájuk: ”Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincs itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. De menjetek el, mondjátok el a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.” (Márk 16. fej. 5-7. versek, 63. old.)
Persze a hitetlenek és szkeptikusok, már 2000 esztendeje próbálják megcáfolni a Bibliai leírások hitelességét, nem sajnálva rá pénzt és energiát. Azonban eddig minden próbálkozás sikertelennek bizonyult, és ez később sem fog változni. Ugyanis a tudományos történelem kutatás emberei, ha tisztességesen és előítélet nélkül végzik feladatukat, rá kell, hogy döbbenjenek, egy tudományos tényre. Mégpedig, arra, hogy a vizsgált korszak történetírói munkáit, és az evangéliumok ókori iratait, a tudományos vizsgálat teljes eszköztárát igénybe véve, sem juthatnak más következtetésre, mint hogy Jézus Krisztus élő történelmi személy volt. Csodákat tett, i. sz. 33-ban megfeszítették, meghalt, eltemették, és három nap múlva feltámadt. A Biblia megíróin kívül, a korszak világi történetírói, Ignatius, Josephus Flavius, Justinus, Tertullianus, Polikarposz, stb. művei, egyértelműen emlékeznek meg mindezekről. A mai kor kutatói közül pedig sokan, e bizonyság súlya alatt tértek meg, váltak kereszténnyé, és a Biblia hiteles tanítóivá. Josh McDowell, John Maisel, ateistaként, a tudományok teljes eszöztárának felhasználásával állt neki bebizonyítani, hogy Jézus Krisztus nem élt, nem halt meg, és nem támadt fel. Mindketten keresztényekké, és a Biblia autentikus, egyetemi szintű oktatói lettek. (Ajánlott irodalom, Josh McDowell: Bizonyitékok a keresztény hit mellett.)
Az összes világvallás megalapítóinak sírja, bizonyíthatóan a csontjaikat tartalmazza. Egyedül Jézus Krisztus sírja üres. A megváltó meghalt értünk és feltámadt, mert Isten feltámasztotta. A vallásalapítók közül egyedül róla mondható el, hogy legyőzte a halált, példát adva az örök élet lehetőségének. Így lehetet Krisztus Urunk, a kegyelem megvalósítója, az üdvösség hordozója, és remény minden ember számára, az üdvösségre.
A jó hír, hogy a Szentírás létezését, hitelességét és benne a feltámadás tényét, a Teremtőnk őrzi és biztosítja örökös fennmaradását! Az Ige szerint túl fogja élni a Teremtett világot is.
A keresztény felekezeti világ a húsvét megünneplésében sem mutat egységet. Még, ha az alapkérdésben nincs is különbség, a liturgiában már eltérnek egymástól. Az Újszövetség krisztusi mintája ugyanis, nem az évenkénti megemlékezést tanítja nekünk, hanem a heti istentisztelet részeként, az Úrvacsora, parancsolat általi megemlékezésére hív el bennünket. Krisztus Egyházának minden gyülekezetében, ezt így tartjuk fontosnak megünnepelni. Mert az Isten ezt így kéri tőlünk. A gyakorlat is azt mutatja nekünk, hogy a megtért életünk jézusi példájának megtartásához, bizony szükséges a hetente való megemlékezés megerősítő rítusa, és mi követjük Isten bölcsességét az üdvösség reményében.
A felhasznált igeversek a következők voltak:
1.Korinthus 15; 13-20. versek,
2.Sámuel 7; 12-16. versek,
Márk 9; 31. vers,
Márk 16; 5-7. vers.