/A legszebb isteni tulajdonság az irgalom, amiből a megváltó kegyelem született./
Az elmúlt vasárnapi istentisztelet igehirdetésében a kegyelem kérdésével foglalkoztunk. Az indokolta a téma felvetését, hogy még keresztény körökben is találkozhatunk olyan értelmezési hibákkal, amik elbizonytalaníthatnak bennünket ebben a kérdésben. Pedig a Szentírásban a Teremtőnk igyekezett ezt tisztázni.
Elterjedt ugyanis egy un. kalmárszellemű felfogás, amely szerint, ha Isten elvárásait, törvényeit, parancsolatait, magadévá teszed és megvalósítod az életedben, akkor, mint hű keresztény kiérdemelted kegyelmét, és az üdvösség jogát. Ez a valamit-valamiért felfogás azonban több sebből is vérzik.
Először is sajnálatos módon, Isten szemében nincsen tökéletes ember, és ezt az Igéjében ki is jelenti a számunkra a következőkben:
„Nincsen igaz ember egy sem, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincs, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.” (Róma 3. fej. 10-12. versek)
„Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusba való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híján van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Jézus Krisztus által. Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa.” (Róma 3. fej. 22-25. versek)
Isten, erkölcsi lényként, máshogy ítéli meg a bűnt, mint az ember. Az idők múlásával szomorúan látta teremtményeinek reménytelen bűnbe süllyedését. És mivel a létezés univerzális törvénye szerint, bűn nem maradhat büntetlenül, és azt csak ártatlan lény véres áldozata képes eltörölni, így az ember, mint megváltó, kiesett a rostán. Erre a feladatra egyedül, saját egyszülött fiára, Jézus Krisztusra, mint egyetlen szóba jöhető megoldásra számíthatott csak. Kegyelmének egyedüli feltétele, és ennek megvalósítója, Jézus Krisztus a testvérünk, aki 33 évet töltött a földi világban bűntelenül. Kivívta a lehetőségét annak, hogy értünk bűnösökért az életét adhassa, egy tökéletes, megváltó, áldozatként. Ezt kérte tőle az Atyja, és ő odaadta testvéreiért az utolsó csepp vérét. Ezt a Teremtőnk ajándékként, végtelen szeretete jeléül adta nekünk, hogy senki se dicsekedhessen vele. Ezért az embernek semmit sem kellett tennie. Ezt érdemekkel nem lehet megszerezni és érdemtelenségekkel nem lehet elveszíteni. Ez egy szeretetteljes, megelőlegezett bizalom Istentől, ami minden embernek, alanyi jogon jár. Egy menekülő útvonal, egy ingyenjegy az örökéletbe, amit egy Istennel kötött újszövetség biztosít a számunkra. Ez egy lehetőség, amivel bárki élhet, de persze a szabad akarat okán ezt el is lehet utasítani.
Hogyan lehetséges ez? Isten elvtelenül elnézi mégis a bűnt? Ellentmondáson kaptuk a Teremtőt és a Szentírást?
„Távol legyen”, azaz szó se lehet róla, ahogy Pál apostol mondaná. Isten, mint mindenben, tökéletes tervet alkotott értünk. A bűneinktől megváltó Krisztus vére ugyanis megfizette egyszer és mindenkorra, a kegyelem árát, feltámadásával pedig bizonyította annak örök érvényét. Az Isten így jogosan adható kegyelme által, mentesül attól, hogy tudatlanul vétkező teremtményeit halállal büntesse, ha hibáznak. Jézus Krisztus vére elmossa a vétlen bűnöket. Isten pedig nevelő és tanító szándékú elmarasztalásokkal, az Igéjén keresztül, Jézus Krisztus újszövetségi példája, és a Szentszellem segítségével, terelget bennünket a megigazulás útján, az üdvösség felé. Figyeljük meg, hogy a kegyelem terve, már az ószövetségi próféciák előre jelzéseiben is megtalálhatók:
„Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy. Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké. Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk. Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt. Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket. Amilyen irgalmas az apa a fiaihoz, olyan irgalmas az Úr az Istenfélőkhöz.” (103. Zsoltár 9-13. versek)
„Bizony javamra vált a nagy keserűség, hiszen megmentettél az enyészet vermétől, és hátad mögé dobtad minden vétkemet.” (Ézsaiás 38. fej. 17. vers)
A kegyelem, mint láthatjuk Isten ingyenes és nem megérdemelt jóindulata, amivel szeretete megnyilvánulásaként, megajándékozta szeretteit. A kegyelem felszabadító ereje, mindnyájunkat megszabadíthat a halál fogságából és megajándékoz az üdvösség lehetőségével. Isten Igéjét megismerve megállapíthatjuk, hogy a kegyelem „kalmárszellemű”, valamit-valamiért felfogása, nem állhatja meg a helyét. Amikor ugyanis az újszövetség jézusi elvárásrendjéről olvasunk, és megtért életünkben odaszánásunkat és engedelmességünket gyakoroljuk, akkor az, az isteni kegyelemre adott hálatelt, keresztényi válaszunkból fakad. Szeretetünk és hitünk kifejezése ez, az Atya és a Fiú iránt. Soha nem abból fakad, hogy tetteinkkel érdemeltük volna ki a kegyelmet Istentől. Ez egyedül Jézus Krisztus érdeme.
Azt is tudjuk azonban a Bibliából, hogy sajnos a kegyelemből, a szabad akarat jogán ki is lehet esni. Mert vétlen bűneinket Jézus áldozata és vére elfedi, és őszinte megbánásunk és bocsánatkérésünk pedig, általa megbocsáttatnak. Ugyanakkor, ha valaki tudatosan megtagadja az Isteni Szentháromság létét, nem fogadja el a kegyelmet és a megváltás tervét, és kitartóan szembefordul Isten újszövetségi elvárás rendjével, akkor a Teremtőnk legnagyobb bánatára, a lelke elveszik az üdvösség számára. A legszomorúbb az egészben pedig az, hogy az egész reménybeli életében a rendelkezésére állt a megváltó kegyelem, és nem vett róla tudomást. Erre mutat nekünk példát Isten Igéje:
„Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok; pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát. Viszont, ha még mi magunk, vagy egy menyből jött angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amit hirdettünk, átkozott legyen!” (Galata levél 1. fej. 6-8. versek)
„Akik törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok a Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestek. Mi ugyanis a Lélek által hitből várjuk az igazság reménységét.” (Galata levél 5. fej. 4-5. versek)
„De a gyáváknak és hitetleneknek, az utálatosaknak, gyilkosoknak és paráznáknak, a varázslóknak és bálványimádóknak, és minden hazugnak meglesz az osztályrésze a tűzzel és kénnel égő tóban: ez a második halál.” (Jelenések könyve 21. fej. 8. vers)
Sajnos, akik Isten kegyelmét, értünk való megváltó tervét, és az újszövetség lehetőségét megvetik, azzal tudatosan szembefordulnak, azok sorsa szomorúra fordul az ítélet napján.
Az Úr kegyelme adjon erőt és akaratot mindenkinek, hogy ezzel ne kelljen szembesülnie.
A felhasznált igeversek a következők voltak:
Róma 3; 10-12. versek,
Róma 3; 22-25. versek,
103. Zsoltár 9-13. versek,
Ézsaiás 38; 17. vers,
Galata 1; 6.8. versek,
Galata 5; 4-5. versek,
Jelenések 21; 8. vers,