Egyre terjed az a jelenség a világban, hogy az emberek úgy tekintenek magukra, mint a saját testüknek, és lelküknek, az egyetlen jogos tulajdonosára. Sokszor úgy döntenek magukról, hogy az én testem, azt csinálok vele, amit akarok, és ebbe ne szóljon bele senki.
Nagyon sok olyan megnyilvánulással találkozhatunk, amikor emberek úgy döntenek önállóan sorsukról, hogy azt egyedül saját egojuk határozza meg. Ennek legdurvább megnyilvánulása, az a választása az embernek, amikor saját döntése alapján el akarja dobni az életét. Óriási felháborodásokat okoz az is, sok emberben, amikor vallási vezetők, vagy az állam személyes szabadságukban akarja korlátozni őket. A másik emberhez, vagy embercsoporthoz való viszonyunkban, a „ne ítélj, hogy ne ítéltess”, elv alapján, ez valahol érthető is. A XVIII. századtól kezdve a liberális eszmék, és az emberi szabadságot széles körben felszabadító társadalmi viszonyok, szintén segítették ezt a jelenséget. Ez a felfogás ugyanis, egészen csak addig elfogadható, amig az emberi szabadság gyakorlása, át nem lépi az Isten, számunkra megfogalmazott és értünk hozott, testi és lelki normarendszerét. Ekkor fogunk majd, először szembesülni, az emberi szabadság valódi korlátaival. Azzal a ténnyel, hogy a korlátlan szabadság, pláne kötelezettségek nélkül, nem létezhet, mert az anarchiába vezetné az embert és környezetét.
Ahhoz, hogy egy egészséges emberi társadalmat építhessünk, és benne áldott életet élhessünk, jól kell ismernünk a Teremtőnk és teremtménye, valós és természetes viszonyát. Ezt azonban, csak a Szentírásból ismerhetjük meg. Ahhoz pedig, hogy végül az üdvösségre, eljuthassunk, ezekre az ismeretekre is feltétlen szükségünk van. A teremtett ember, de az újszövetségi kereszténység is, e-nélkül nem juthat el Isten országába. Tegyük hát tisztába ezeket a viszonyokat. A Szentírásban Isten elmondja nekünk, és tisztázza, az ember és Teremtője viszonyát. Nézzünk erre néhány példát.
„Mert nagy az Úr, méltó hogy dicsérjék, félelmesebb minden Istennél. Hiszen, a népek Istenei csak bálványok, az Úr pedig az ég alkotója. Fenség és méltóság jár előtte, erő és ékesség van szentélyében. Népek törzsei! Magasztaljátok az Urat! Magasztaljátok az Úr dicsőségét és hatalmát! Magasztaljátok az Úr dicső nevét, ajándékot hozva jöjjetek udvaraiba! Boruljatok le az Úr előtt szent öltözetben, reszkess tőle, te egész föld! Mondjátok el a népeknek, hogy uralkodik az Úr! Bizony szilárdan áll a világ nem inog. Igazságosan ítéli a népeket.” (96. Zsoltár 4-10. versek, 577. old.)
„De az Úr örökké trónján ül, fölállította bírói székét. Igazságosan bíráskodik a világ fölött, részrehajlás nélkül ítéli a nemzeteket.” (9. Zsoltár 8-9. versek, 528. old.)
„Semmivé teszi az Úr a nemzetek tervét, meghiúsítja a népek szándékait. De az Úr terve örökké megmarad, szívének szándéka nemzedékről nemzedékre.” (33. Zsoltár 10-11. versek, 541. old.)
A Teremtőnk örök, felsőbbrendű hatalmát, és tökéletes, egyedi tulajdonságait láthatjuk ezekben az igeversekben. Ez meghatározza, hozzánk teremtményeihez való viszonyát is:
„Megfontolás őrködik feletted, értelem oltalmaz téged. Megment a helytelen úttól, és az álnokul beszélő embertől; azoktól, akik elhagyják az egyenes ösvényeket, és sötét utakon járnak.” (Példabeszédek 2. fej. 11-13. versek, 606. old.)
„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet. Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az Urat és kerüld a rosszat!” (Példabeszédek 3. fej. 5-7. versek, 607. old.)
„Aki megérti az igét, annak jó dolga lesz, és boldog az, aki bízik az Úrban.” (Példabeszédek 16. fej. 20. vers, 619. old.)
„Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk általa. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.”(1. János 4. fej. 9-11. versek, 271. old.)
Láthatjuk, hogy ha megismerjük Isten üzenetén keresztül, az ő tulajdonságait, irántunk érzett féltő és atyai szeretetét, akkor azt össze tudjuk vetni saját magunk lehetőségeivel.
Ilyen előzmények után könnyebben megérthetjük, hogy nem vagyunk a magunk urai és felelősséggel tartozunk a Teremtőnknek a saját testünk, mint a „lélek temploma” állapotával. Nem tekinthetünk magunkra, sem a testünk és főleg nem a lelkünk vonatkozásában, semmilyen kárt okozó, pusztító, szándékkal, mert azt Isten bűnként ítéli meg. Nézzünk most olyan igeverseket, amik erre hívják fel a figyelmünket. Először néhányat az ószövetségből:
„Ne egyetek semmit vérével! Varázslást ne űzzetek, és ne jövendölgessetek!” „Ne vagdaljátok be testeteket halottért és ne végezzetek magatokon tetoválást.” (3. Mózes 19. fej. 26. és 28. versek, 121. old.)
„Ne legyen köztetek olyan, aki a fiát vagy a lányát áldozatul elégeti, ne legyen varázslást űző, se jelmagyarázó, kuruzsló, vagy igéző! Ne legyen átok mondó, se szellem idéző, se jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó. Mert utálatos az Úr előtt mindaz, aki ilyet cselekszik.” (5. Mózes 18. fej. 10-12. versek, 195. old.)
De nézzük, hogyan tér ki erre a kérdéskörre az újszövetségben az ige. Jézus Krisztus földről való távozásával, és a Szentlélek földi, és testünkben való megjelenésével, ugyanis, a bemeritkezett keresztények életében jelentős változás, hogy a testünk egyben a Szentlélek temploma is. Ez pedig megköveteli a test, és a lélek tisztántartását:
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1. Korinthus 3. fej. 16-17. versek, 189. old.)
„Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bűn, amit elkövet az ember, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik. Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok. Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben.” (1. Korinthus 6. fej. 18-20. versek, 191. old.)
Jól látható, hogy a Teremtőnk úgy tart minket értékesnek, ahogyan megteremtett. Azt szeretné, ha a testünket, és a lelkünket egyaránt megőriznénk az eredeti teremtett formájában. A tartalom és a forma, a lélek és a „temploma” harmonikus egységben határozza meg a személyiségünket, és így tud bennünket befogadni az ő családjában, és majdan az ő országába. Ezért akar minket megszabadítani a bűneinktől, megtért és megszentelődő életünk során. Mert értékesek vagyunk a számára, és „agapé” módon szeret bennünket. Mi pedig hálásak vagyunk ezért, és ezt azzal tudjuk kifejezni, ha megtartjuk az ő parancsolatait.
Az alábbi igeverseket használtuk fel az igehirdetésben:
96. Zsoltár 4-10. versek,
9. Zsoltár 8-9. versek,
33. Zsoltár 10-11. versek,
Példabeszédek 2; 11-13. versek,
Példabeszédek 3; 5-7. versek,
Példabeszédek 16; 20. vers,
1.János 4; 9-11. versek,
3.Mózes 19; 26. és 28. versek,
5.Mózes 18; 10-12. versek,
1.Korinthus 3; 16-17. versek,
1.Korinthus 6; 18-20. versek.